28

aug 2017

III. Magyar Értékek Napja


A Kárpát-medence magyar értékei egy helyen, egy időben: a III. Magyar Értékek Napján, 2017. szeptember 9-én a Szent István Bazilika előtti téren! 2013-ban és 2015-ben már megtapasztalhatták az eseményre látogatók, milyen sokszínű, változatos és felemelő a nagyszabású Kárpát-medencei értékmustra, melyen éppúgy megismerhetők a népszerű hungarikumok, mint a kevésbé közismert megyei vagy tájegységre jellemző szellemi, tárgyi értékek, természeti kincsek.

A Magyar Értékek Napján a rendezvény hagyományaihoz híven honi és külhoni értéktár-kiállítások, viseletbemutatók, népi kismesterségekhez kötődő kézműves foglalkozások, valamint színvonalas színpadi műsor jelenti a szabadtéri programkínálatot, majd a nap zárásaként a székesegyházban szentmisére, végül komolyzenei koncertre került sor.
A Szent István téren a látogatók 30 pavilonban tekinthetik meg a megyei és a külhoni értékeket, a felállított kézműves sátrakban közel húsz kézműves foglalkozás és tíz mesterségbemutató várja majd az ügyes kezűeket. Akik játszani szeretnének, azok a hungarikum játszóház óriás kirakói segítségével ismerkedhetnek a hungarikumokkal, vagy részt vehetnek egy kalandos pecsétgyűjtő játékon.
A család minden tagjának, minden korosztálynak színvonalas kikapcsolódást kínáló értékünnepen biztosan lesz még:
– zenés ébresztő a Magyar Honvédség Katonazenekarával,
– népzene és néptánc több tájegységről
– népviseleti bemutató
– bábelőadás
– táncház
– terményáldás
– kórus- és orgonahangverseny a Magyar Rádió Zenei Együttese közreműködésével
Hamarosan bővebb információkkal jelentkezünk a fellépőket illetőleg!
A RÉSZVÉTEL INGYENES!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A Kárpát-medencei magyar értékeket bemutató III. Magyar Értékek Napja rendkívüli kezdeményezés, hiszen több ágazat összefogásával, az ország és a határon túli magyarság közösségeit megmozgatva valósul meg. A rendezvény főszervezői a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.
A Nemzeti Művelődési Intézet hagyományteremtő szándékkal 2013. szeptember 14-én indította útjára a Magyar Értékek Napját, majd 2015. szeptember 12-én megújult programstruktúrával valósította meg a rendezvényt a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségével történő együttműködésben. Ennek az együttműködésnek a folytatása a 2017. szeptember 9-én megvalósuló III. Magyar Értékek Napja.