Tájértékek közösségi gyűjtése a Rétközben
A Közép-Szabolcsi LEADER Egyesület működési területéhez tartozó rétközi települések (Balsa, Buj, Gávavencsellő, Ibrány, Nagyhalász, Paszab, Tiszabercel és Tiszatelek) közösségi kezdeményezéssel igyekeznek hozzájárulni természeti-táji örökségük megőrizéséhez. A március 13-án tartott fórumon az érintett települések vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá, amelyben rögzítették, hogy a nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvény adta felhatalmazás alapján létre kívánják hozni a Rétközi Tájegységi Értéktár Bizottságot.
A bizottság célja, hogy számba vegye és dokumentálja a térség közösségei számára értéket képviselő természeti és kulturális örökségi elemeket, továbbá, hogy gondoskodjon az összegyűjtött értéktári elemek közkinccsé tételéről és szélesebb körben való megismertetéséről, elősegítve ezzel fennmaradásukat, megőrzésüket.
A Rétközi Tájegységi Értéktár előkészítését a helyi közösségek delegált tagjaiból és felkért szakértőkből álló munkacsoport végzi. A térség közösségei által megőrzésre érdemesnek tartott tájértékek kiválasztását a következő mintegy másfél hónap során szervezett tájséták és közösségi műhelyek fogják elősegíteni.
Az értéktári elemek közösségi alapú gyűjtését a szervezők fotópályázat meghirdetésével is igyekeznek elősegíteni. A pályázatra a helyi közösségek tagjai által a Rétköz értékes táji elemeiről készült képeket várnak. A fotók elkészítéséhez jó lehetőséget biztosítanak a tájséták, amely alkalmak során fotós szakemberek segítik a helyieket a tájfotózás rejtelmeiben való elmélyedésben.
A projekt finanszírozására a Közép-Szabolcsi LEADER Egyesület, mint a tájegységi értéktár létrehozását kezdeményező szervezet a Hungarikum Bizottság pályázatán nyert támogatást. A projekt záró rendezvényére április 18-án, Ibrányban kerül sor. Ekkor tartja alakuló ülését a tájegységiértéktár-bizottság, és hozza meg döntését az értéktárba bekerülő első elemekről, illetve ez alkalommal kerül sor a fotópályázat eredményhirdetésére is.
A rendezvényeken szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők.
További információ: kozepszabolcsileader@gmail.com, és Bíróné Nagy Csilla szakmai felelőstől a 06 70/6789-600 számú telefonon.
Nagyhalász, 2017. március 13.
Rétközi Tájegységi Értéktár létrehozásához kapcsolódó dokumentumok:
Rétközi Tájérték Bizottság létrehozása_összefoglaló
Rétközi_Tájegységi_Értéktár_Bizottság_összetétele
RTÉ_értéktári_elemek_összesítő_20170302
Szakmai_műhely Ibrány_20170123_összefoglaló
Szakmai_műhely Nagyhalász_20170227_összefoglaló
Egyszerűsített_javaslati_lap_nemzeti_érték_felvételére_a_tervezett_Rétközi_Tájegységi_Értéktárba
kozossegi_tajertekgyujtesi_mintaprogramok_kiadvany_hfs tervezeshez
Tájhoz kötődő értékek közösségi felmérése a Rétközben_állásfoglalás kérés